Mátészalka
Ahol a vendég nem vendég
- hanem ismerős.
Mátészalka
Ahol a vendég nem vendég
- hanem ismerős.

A mi történetünk
1981 nyarán Csekő Sándor (Titi) és felesége, Valika megnyitották első vállakozásukat egy kis nyírbátori garázsfagyizót. Azonban nyolcvanas években a fagylaltkészítés még gyerekcipőben járt, hiszen nem voltak olyan jó eszközök, mint napjainkban. Az ebből adódó kezdeti nehézségek ellenére egy dolgot mindig szem előtt tartottak: „mindent a vendégért.” Az egész történet sikere éppen ebben rejlett: a Csekő házaspár nem sajnálta odaadni azt a fagylaltot, amit másnap nem szerettek volna eladni, így záróra előtt az utolsó tölcséreket ajándékba adták – mosolyt csempészve a vendégek arcára.
Ez a történet nem csupán egy vállalkozásé, hanem egy közösségé is, amely azóta három generáció emlékeiben él: „Az 1,50-es gömböt tőletek kaptam, ajándékba!”
Vendégközpontúság. Minőség. Tisztelet a hagyományok és az ízek iránt.
A Csekő név ma már négy városban jelen van: Nyírbátorban, Mátészalkán, Nyíregyházán és Debrecenben. Mindegyik egységünk célja, hogy ugyanazt a családias légkört, törődést és minőséget nyújtsa – mint amit Titi bácsi annak idején a garázsfagyizóban megálmodott
Cukrászat
az örömszerzés mestersége
Tortát sütni felelősség – mert az öröm pillanataihoz készül. Legyen szó születésnapról, esküvőről vagy csak egy délutáni kényeztetésről, minden szeletünkben benne van a gondosság, a tapasztalat és az újító szellem. Cukrászaink folyamatosan képzik magukat, versenyeken vesznek részt, hogy egyszerre őrizzék a tradíciókat és hozzák el a legújabb trendeket.

Fagyizó
Csekő Cukrászda
Ajánlataink
Tekintse meg kínálatunkat az alábbi étlapon.
ÁFONYÁS CITROM TORTASZELET
DUBAI CSOKI TORTASZELET /Csak októbertől-márciusig/
FEKETE ERDŐ SZELET
FRANCIA KOCKA SZELET
GESZTENYE PÜRÉ
HABOS MÁKOS
HABROLÓ
HÁZIAS RÉPA TORTA SZELET - BARACKOS
JOGHURTOS GYÜMÖLCS SZELET
KARDINÁLIS
Allergének: glutén, tojás, tej.
KÉPVISELŐ FÁNK
Allergének: glutén, tojás, tej.
KÓKUSZOS CSOKIS SZELET
Allergének: glutén, szójabab, tej.
MANGÓ-MARACUJA
Allergének: glutén, tojás, tej
MOGYORÓKRÉMES CSOKI TORTA SZELET
Allergének: glutén, tojás, földimogyoró, szójabab, tej, diófélék.
NARANCSOS ÉTCSOKI SZELET
Allergének: tojás, szójabab, tej.
OROSZKRÉM SZELET
Allergének: glutén, tojás, tej.
RAKOTT PUNCS SZELET
Allergének: glutén, tojás.
HÁZI TÚRÓS PITE
Allergének: glutén, tej.
NOSZTALGIA SZELET
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
DIET CSOKI SZELET
Allergének: glutén, tojás, tej, nyomokban szójabab, földimogyoró és dió.
BARACKOS TÚRÓS SAJTTORTA SZELET
Allergének: glutén, tej.
EPRES JOGHURT SZELET
Allergének: glutén, tojás, tej.
TIRAMISU SZELET
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
DIET MÁLNA SZELET
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej, nyomokban földimogyoró és dió.
VASÁRNAPI KRÉMES
Allergének: glutén, tej.
TEJSZÍNES CSOKI SZELET
Allergének: glutén, tojás, földimogyoró, szójabab, tej, diófélék.
PISZTÁCIA SZELET
Allergének: glutén, tojás, földimogyoró, szójabab, tej, diófélék.
RÁKÓCZI TÚRÓS
Allergének: glutén, tojás, tej.
RIGÓ JANCSI VEGÁN
Allergének: glutén, szójabab, kén-dioxid.
SOMLÓI GALUSKA
Allergének: glutén, tojás, szója, tej, diófélék.
SAJTTORTA SZELET
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej, diófélék.
PUNCS MIGNON
Allergének: glutén, tojás, földimogyóró, szójaba, tej, diófélék.
POZSONYI KIFLI DIÓS
POZSONYI KIFLI MÁKOS
SAJTOS ROLÓ
MAGVAS POGÁCSA
TEPERTŐS POGÁCSA
LEVELES RÚD
MAGVAS RÚD
FÜSTÖLT SAJTOS POGÁCSA
SZILVÁS ROLÓ
CSOKI TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
CSOKIS TÚRÓ TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
NOSZTALGIA TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej, földimogyoró.
SZTRACSATELLA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
ÁFONYÁS CITROM TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, tej.
DIET TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, földimogyoró, szójabab, tej, diófélék.
DUBAI CSOKI TORTA (16 szeletes) /Csak októbertől-márciusig/
Allergének: glutén, tej, tojás, diófélék, kén-dioxid.
EPRES JOGHURT TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
FEKETE ERDŐ TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
FENSÉGES VANÍLIA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tej.
JOGHURTOS GYÜMÖLCS TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
KIRÁLY KRÉMES TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
TEJSZÍNES CSOKI TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej, földimogyoró, diófélék.
VIENETTA TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej.
BANÁN TORTA - LISZTMENTES (10 szeletes)
Allergének: tojás szójabab, tej.
MÁLNA TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás szójabab, tej.
TEJSZÍNES EPER TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, tej.
MANGÓ-MARACUJA (16 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, tej.
SOMLÓI TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabob, tej, diófélék.
SAJTTORTA BARACKOS TÚRÓ (10 szeletes)
Allergének: glutén, tej.
OROSZKRÉM TORTA (16 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, tej.
MAXI KARAMELL TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, földimogyoró, szójabab, tej, diófélék.
NARANCSOS ÉTCSOKI TORTA (16 szeletes)
Allergének: tojás, szójabab, tej.
MOGYORÓKRÉMES CSOKI TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, földimogyoró, szójabab, tej, diófélék.
SAJT TORTA (10 szeletes)
KÖNYV TORTA (24 szeletes)
TIRAMISU TORTA (10 szeletes)
Allergének: glutén, tojás, szójabab, tej, diófélék.
Üdítők 0,5l
Szentkirályi szénsavas
Szentkirályi szénsavmentes
Meleg italok
KÁVÉ/KOFFEINTMENTES KÁVÉ
KÁVÉ TEJSZÍNNEL
KÁVÉ HABBAL
CAPPUCINO
KOFFEINMENTES CAPPUCINO
CAPPUCINO TEJSZÍNHABBAL
CAFE LATTE
JEGES KÁVÉ
FORRÓ CSOKI (SZEZONÁLIS)
A feltüntetett ár nem tartalmazza az 50 Ft-os betétdíjat!
Az 50 Ft emblémával ellátott fém és műanyag palackos ital termékeknél +50Ft visszaváltási díjat vagyunk kötelesek felszámolni
a DRS visszaváltási rendszert bevezető 450/2023.(X.4) kormányrendelet értelmében.
Éttermünk nem visszaváltóhely.
Megértésüket köszönjük!
American cuisine
with dijon & capers.


Vélemények
Rólunk mondták


Finom, friss sütemények, ízletes fagylatok és udvarias kiszolgálás!


Csekő Cukrászda
Kérdése van?
Vegye fel velünk a kapcsolatot! Kollégáink segítőkészséggel állnak rendelkezésére!