Egy kis garázsfagylaltozóból indult az egész

Egy kis garázsfagylaltozóból indult az egész Csekő-Történet
1981 júniusában az alapítók, Csekő Sándor (Titi) és felesége (Valika) úgy döntöt-tek, hogy magánvállalkozókként
próbálnak meg érvényesülni.

Akkori mottójuk ma is él: "mindent a vendégért". A mai napig ezzel a szemlélettel dolgozik az egész csapat, hiszen a vendéglátásban benne van a név, a vendég, ami a legfontosabb számukra.
A nyolcvanas években a fagylaltkészítés még gyerekcipőben járt, nem voltak olyan jó eszközök, mint napjainkban.

Régen a tégelyes gépben még nem látták, hogy mit árul-nak, illetve a csavaros gépnél is csak reménykedtek, hogy valami szép fog kerülni a tölcsérbe. Az egész történet sikere azonban abban rejlett, hogy a Csekő házaspár nem sajnálta odaadni azt a fagylaltot, amit másnap nem szerettek volna eladni, így záróra előtt az utolsó tölcséreket ajándékba adták a vendégeknek.

Az akkori generáció azóta is emlegeti a régi időket,
amikor az "1,50-es gömböt ingyen kaptam tőletek".

Üzletvezetők

Számomra a Vendég a legfontosabb. Minden nap azon dolgozom, hogy jól érezzék magukat nálunk, ízélményekkel gazdagodjanak és legközelebb is minket válasszanak.
Balaton Zoltán
Nyírbátor – Étterem vezető
Egy mozgalmas város szívében, azon dolgozom a csapattal, hogy a Csekő Debrecenben is a tőle megszokott otthonos környezetet biztosítsa vendégei számára. Minden nap azon szorgoskodunk, hogy a vendég élmény tökéletes legyen.
Petrovits Kriszta
Debrecen - Étterem vezető
Nekem a Mátészalkai Csekő nem csak munkahely – ez a második otthonom. A célom minden nap az, hogy aki hozzánk érkezik, ne vendégnek, hanem ismerősnek érezze magát.
Kardkovács Katalin
Mátészalka - Üzletvezető

Gyártás

Gyerekkorom óta az étel a mindenem. 20 éve vagyok a szakmában, 15 éve a Csekőnél, és minden lépcsőfokot bejárva jutottam el konyhafőnöki pozícióig. Nekem a főzés élvezet – vannak ízek, amelyek olyan hatással vannak rám, mint másokra egy koncert vagy egy adrenalinfröccs. A legjobb ötleteim akkor jönnek, amikor éhes vagyok és imádom, hogy a kreativitásomnak itt minden nap teret adhatok.
Nagy Gábor
Chef
Itt tanultam, itt nőttem fel szakmailag – már 22 éve vagyok a pályán. Ma én vezetem a pékeket, és büszke vagyok arra, hogy minden nap friss, megbízható munkával szolgáljuk ki a vendégeinket – akár hajnalban, akár ünnepnapokon.
Franku Krisztián
Vezető Pék
A cukrászműhely nekem olyan, mint egy jól működő gépezet – minden a helyén, minden időben. Csak a porcukor szállhat összevissza, a munka nem.
Hajdu Anita
Cukrász vezető
Több mint 10 éve vagyok a Csekő csapatában, és azóta is ugyanazzal a szenvedéllyel sütök. Az egyedi torták és az új sütemények megalkotása az, ami igazán éltet – egyszerűen imádom a sütit! Számomra minden recept egy új lehetőség arra, hogy a legszebb pillanatokhoz készítsük a lefinomabb süteményeket.
Gyulai Anikó
Cukrász vezető
Már fiatalon tudtam, hogy olyan hivatást szeretnék, ahol örömet adhatok másoknak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a fagylaltkészítés rejtelmeibe éppen a Kávéház alapítója Csekő Sándor vezetett be. (akit sokan szeretettel csak ”Titibácsiként” ismernek) Az ő tudása, alázata és az ízek iránti szenvedélye mély nyomot hagyott bennem, ezért a fagylaltkészítés számomra nem csak munka, hanem szívből jövő hivatás. Hiszem, hogy egy gombóc fagylaltban benne lehet egy pillanatnyi boldogság, egy gyermekkori emlék, vagy épp csak egy aprócska mosoly.
Pállné Holp Margit
Fagylaltkészítő

Iroda

A vendéglátás szeretete itt ivódott belém, több mint 20 éve vagyok a pályán. Minden, ami az asztalra kerül, az én gondosságommal kezdődik. A minőség nálam nem alku tárgya, csak a legjobbat választom vendégeinknek.
Petrohán Gabriella
Beszerzés vezető
A világ gyorsan változik – de a vendég mindig ugyanazt várja: minőséget, udvariasságot, megbízhatóságot. Az én feladatom, hogy ezeket minden nap garantálni tudjuk.
Czakó Gyula
Kereskedelmi vezető
A munkám középpontjában az ember áll – legyen szó új kolléga fogadásáról, kérdésről vagy támogatásról. Hiszek abban, hogy jó munkahelyi légkör nélkül nincs igazi vendégélmény sem.
Nagy Henrietta
HR vezető
Két évtizede dolgozom együtt a Csekő családdal, hogy a modern kor kihívásaival lépést tartsunk – a háttérben rendszerek, jogszabályok, határidők, statisztikák, pénzügyek koordinálása a feladatom. Arra törekszem, hogy az új kihívásoknak megfelelve tovább fejlődjön cégünk.
Hevesi Mária
Irodavezető
A csapat részeként az a célom, hogy minden üzlet a lehető legjobban teljesítsen. Szeretem, ha pörögnek a dolgok, és ha tudom, hogy a munkámmal valódi segítséget nyújtok a mindennapokban.
Oláh Viktória
Kereskedelmi asszisztens